A titkos fegyver, ami vállalkozói arzenálod legnagyobb tűzerejét fogja adni

Emlékszem még, hogy a vállalkozói életforma ötletének legelső szikrájától az első igazán félelmetes, de mégis rettentően izgalmas pillanatáig (addig, hogy felmondjak a munkahelyemen) kemény munkával, lemondásokkal teli hosszú és rögös út vezetett, de a végeredményt tekintve őszintén mondom neked, hogy sohasem csinálnám másképp.

Egy vállalkozás egy jó ötlettel kezdődik, eddig a pillanatig viszonylag sokan eljutnak. Aztán mikor az első legkisebb lépést is meg kellene tenni, egyből visszaesik a fordulatszám és lehet, hogy egy világmegváltó biznisz merül a feledés homályába.

Te valószínűleg azért vagy most itt, mert ez a forradalmi ötlet már megszületett nálad és szeretnéd megtenni az első lépéseket, elindulni az úton, vagy már a cél közelében vagy. Mindegy melyik fázisban vagy éppen, cikkünk tanulságait garantáltan zsebre fogod tenni, ígérem.

Vajon mi az az egyetlen és nélkülözhetetlen fegyver, amely vállalkozói arzenálodban a legnagyobb tűzerőt fogja adni?

Ha offline vagy, akkor bizony nem kerülsz a mézesbödön mellé

Az elmúlt évek gazdasági és technológiai átalakulásainak köszönhetően a vállalkozás, mint életforma már egyáltalán nem az elérhetetlen kategóriába tartozik, rengeteg olyan nehezítő feltétel lazult, mint például a fizikai üzlet szükségessége, vagy a szakmatanulás nehézsége és helyhez kötöttsége.

Bármikor nyithatsz egy webáruházat úgy, hogy még csak raktárod vagy fizikai boltod sincsen, elég egy tároló szoba a házban és egy jó weboldal. De tovább megyek, szinte bármilyen szakmát megtanulhatsz a nappalid kényelmében a végtelen szélességű online képzések palettájának világában.

És ezzel el is érkeztünk a legfontosabb gondolathoz: ez a fejlődés nem csak lehetőségeket hozott magával, gyakorlatilag eljutottunk odáig, hogy 2023-ban eredményesen vállalkozni az online lehetőségek figyelmen kívül hagyásával szinte lehetetlen, de legalábbis hatványozottan nehezebb.

Ha vállalkozóként nem használod ki az online világ nyújtotta lehetőségeket és előnyöket, akkor vállalkozásod eleve halálra van ítélve, versenytársaidat sosem fogod megelőzni.

Éppen ezért leendő vállalkozásod csodafegyvere nem más lesz, mint weboldalad vagy webáruházad. Miért? Mert, ha ezt kellő odafigyeléssel készíted el és gondozod, akkor ez cserébe az év 365 napján, a nap 24 órájában és minden óra minden percében új vásárlókat, új ügyfeleket és bevételt fog neked termelni. Mindezt úgy, hogy közben Te lehet, hogy éppen Bali egyik legszebb tengerpartján iszogatod a koktéljaidat és napozol…

Jó-jó, de honnan lesz nekem weboldalam?

Néhány évvel ezelőtt még jókora fejtörést okozhatott ez a kérdés, sőt, akár gátat is szabhatott egy ötlet megvalósulásában. Szerencsére mára már számtalan lehetőséged van arra, hogy eredményes weboldalt vagy webáruházat szerezz magadnak és mindezt magyar nyelven, viszonylag gyorsan, akár néhány napon, vagy héten belül és költséghatékonyan teheted meg

Nézzük hát milyen választási lehetőségeid vannak, hogy Te is elindulj az online vállalkozás nyújtotta végtelen lehetőségek világában!

1. Weboldal készítése önállóan: egyszerűbb, mint hinnéd

A közelmúltban egy weboldal elkészítése úgy nézett ki, hogy megtanult valaki több különböző webes programozási nyelvet, majd Te megbíztad, hogy készítse el weboldaladat vagy webáruházadat. Ő leült a gép mellé és az elképzeléseidet begépelte egy végtelen hosszúságú programkódba és egy varázslatnak tűnő folyamat végeredményeként Te készhez kaptad azt.

Ez a folyamat napjainkra jelentősen átalakult. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy különösebb nehézségek nélkül Te is el tudnád készíteni magadnak weboldaladat? Nem hiszed? Pedig így van, hidd el…

A vizuális weboldalszerkesztők megjelenésével elindult egy új forradalom, ezek segítségével bármilyen programozási tudás nélkül, egy vizuális felületen, építőblokkok hozzáadásával és húzogatásával tudod létrehozni saját weboldaladat. Ilyen rendszer például a WordPress weboldal motorra készült Elementor vagy Divi builder, melyekkel olyan nagy cégek weboldala is készült, mint például a Disney vagy a Sony.

A témában rengeteg ingyenes és fizetős képzést, online tanfolyamot találsz, semmi másra nincs szükséged, mint egy kis időre, egy számítógépre és internet kapcsolatra.

Persze ha igazán hatékony, jól felépített, látványos és eredményes weboldalt szeretnél magadnak, akkor érdemes valamilyen komplexebb képzést is megnézned, ha ezt az utat választod, akkor meleg szívvel ajánljuk saját weboldal készítés mesterkurzusunkat, melyben közel 10 év tapasztalatait adjuk át neked rengeteg hasznos prémium eszközzel karöltve:

Weboldal készítés mesterkurzus: gyakorlati online tanfolyam

Építsd fel weboldalad akár néhány nap alatt kódok és programozás nélkül, ajándék piacvezető eszközökkel.

2. Bízz meg weboldal készítő szakembert: ezekre mindenképp figyelj oda

Ha az induláshoz magasabb pénzügyi kerettel rendelkezel, akkor mindenképpen érdemes weboldal készítő szakemberre bíznod a feladatot, hiszen így biztos lehetsz benne, hogy minden a lehető legjobb minőségben és a leghatékonyabb működésre optimalizálva készül el.

Sajnos egyre több olyan esettel találkozunk, hogy „webszerkesztő kollégáink” gyenge próbálkozásai után kell kezünkbe venni egy projekt kivitelezését vagy újrakezdeni a munkát. A szakma meglehetősen felhígult az elmúlt években, boldog-boldogtalan weboldal készítő szakemberként adja el magát akár úgy, hogy egyetlen valóban működő weboldalt sem készített még. Emiatt érdemes óvatosan bánnod ezzel a lehetőséggel.

Összegyűjtöttünk néhány támpontot neked, amiket mindenképpen érdemes szem előtt tartanod, ha valóban jó szakembert szeretnél erre a feladatra:

1. Árak: Sablonos tudom, de mégis az egyik legerősebb szűrő még mindig. Kérj be több helyről ajánlatot és nézd meg a különböző árakat. Ha valakitől gyanúsan olcsó ajánlatot kaptál, akkor az valószínűleg nem véletlen. Hidd el, sokkal több pénzt fogsz veszíteni, ha az olcsóságra mész és még másnak is kell majd fizetned, hogy kijavítsa a hibákat.

2. Referenciák: Egy jó weboldal készítő szakember vagy ügynökség első számú referenciája saját weboldala. Ha már ezzel is bajok vannak, nem működik valami, tele van helyesírási hibákkal és hasonlóak, akkor biztos lehetsz, hogy a neked készített munka sem lesz igényes. Ezen kívül mindenképp nézd meg a közzétett referenciákat is, ha nem találsz ilyet, akkor ismét elkezdhetsz gyanakodni.

3. Egyéb szolgáltatások: Érdemes szemügyre venni az egyéb szolgáltatásokat is, mert egy weboldal elkészítéséhez rengeteg egyéb dolog is szükséges: szövegírás, keresőoptimalizálás, marketingrendszerek, grafikák, logó és sorolhatnám. Ha szakképzett csapattal dolgozol együtt, akkor valószínűleg több szolgáltatással is találkozol náluk, ez azért is jó, mert egy kézben lehet minden fontos dolog.

4. Karbantartás: Ha nem is tervezed oldalad karbantartását másra bízni és Te akarod végezni majd ezt, akkor is érdemes megnézned, hogy van-e erre lehetőség az adott szakembernél vagy ügynökségnél. A karbantartási lehetőség hiánya ismételten gyanakvásra ösztönző hiányosság.

5. Garancia: Nyugodtan kérdezd meg, hogy milyen garanciát vállalnak a munkára, díjmentesen javítják-e az esetleges hibákat valameddig. Egy jó szakember soha nem fogja azt mondani, hogy nincs semmilyen garancia.

3. Bérelhető rendszerek: valóban jók, vagy csak pénzkidobás?

Léteznek már bérelhető weboldal és webáruház rendszerek is, melyek lényege, hogy egy előre elkészített, dobozos rendszert kapsz, amiben bizonyos dolgokat tudsz módosítani egy adminisztrátori felületen keresztül.

Előnyük, hogy segítségükkel viszonylag gyorsan elindíthatod vállalkozásodat, az átlagos felhasználáshoz (és átlagos eredményekhez) nem igényelnek túl nagy technikai tudást és a bérelhető konstrukció miatt költséghatékonyak (vagy mégsem annyira?). A kettő legnépszerűbb magyar bérelhető webáruház rendszer a Shoprenter és az Unas, ha ebben gondolkozol, akkor mindenképp itt kezd a kutatást.

Ezek a rendszerek céltól függően bizonyos ideig jók lehetnek, de van néhány hátrányos szempont, amit érdemes fontolóra venni a választás előtt:

1. Valóban költséghatékony? A havidíjas szolgáltatás azt az érzést kelti, hogy alacsony költséggel tudsz profi webáruházat vagy weboldalt üzemeltetni, de érdemes egyből felszoroznod az árakat és megnézni, hogy mennyi pénzt buksz el ezzel évente. Ide kapcsolódóan mindenképpen jól nézd meg, hogy melyik csomagban mit kapsz, mert általában csak a közepes vagy legdrágább csomagban vannak csak olyan funkciók, amikkel valóban értelmes eredményeket lehet elérni hosszú távon.

2. Korlátozott bővítés, hiányzó funkciók: A zárt rendszer előnye, hogy mindent kézhez kapsz, viszont óriási hátránya, hogy ebből kifolyólag senki nem foglalkozik az egyedi igényeiddel, általában ezek a rendszerek nem bővíthetőek vagy módosíthatóak. Választhatsz az előre elkészített sablonokból, módosíthatsz néhány blokkon, színeken, de alapjaiban nem tudsz változtatni a rendszer felépítésén.

3. A váltás nehézsége: Ha ebben a rendszerben kezded el a működést, de később mégis úgy döntesz, hogy váltanál, akkor az elkészített tartalmaidat (például a feltöltött termékeket) nem lesz egyszerű feladat átvinni egy egyedi megoldásba, ehhez biztosan szakemberre lesz szükséged.

Ne hezitálj, vágj bele!

Most, hogy részletesen átvettük a lehetőségeidet már csak egy dolgod van hátra: vágj bele! Mindig az első lépés a legnehezebb, de bíztatlak téged, hogy minél előbb kezdj hozzá, a többi részlet már menet közben jönni fog magától. Ha pedig elakadnál valahol és szükséged van segítségre, akkor tudod hol találsz minket, mi itt vagyunk! 😉

Tetszett a cikk? Iratkozz fel!

Érdekesnek találtad a cikket? Szereted az újdonságokat? Iratkozz fel e-mail listánkra és értesülj első kézből a legfrissebb tartalmainkról!